Büszkeségeink
Számtalan lehetőséget lehetne felsorolni, hogy tréning társaságunk és annak kollégái milyen sikereket értek el az elmúlt évtizedben. A változásban hiszünk, így remélhetőleg munkák legutolsó „gyümölcse” nem csak számunkra édes, hanem bizonyító erővel bír komplexitásunkról.
Partnerünk által keltett igény alapján stratégiai elhatározás született arról, hogy egy összetett, a valós problémákra választ adó folyamat kerüljön kidolgozásra. A több mint két évvel ezelőtt indított folyamat alapja a felső vezetők 360 fokos profil felvétele és valamennyi vezető munkatárs kompetencia értékelése volt.
Az eredmények ismeretében már világossá vált, hogy melyek azok a vezetés-működési területek, melyeknél egy minden vezetőt érintő és közös gondolkodás alapjait jelentő stratégiai folyamat precíz kidolgozása értékteremtő erőt jelenthet.
A fejlesztés elején rögzítésre kerültek azok a területek, melyeknél valamennyi vezető munkatárs egyaránt résztvevő lesz a fejlesztésben és melyek azok, melyek specifikusságuk révén csupán néhány vezető réteg számára relevánsak.
Partnerünk teljes odaadása nélkülözhetetlen volt, hogy a termelő vállalat vezetői a folyamatot magukénak érezzék. A teljesen vegyes tréning csoportok pedig önmagában nagy előrelépést jelentettek egy közös „nyelv” és gondolkodás kialakításához.
A folyamat sikerességét bizonyítja, hogy a kezdeti eredmények, valamint a résztvevők igényei alapján a tervezett volumen, mind időben, mind tartalmában állandóan kiszélesedett nem kis kihívást jelentve mindkét fél számára. Az érintettek rugalmassága és gyors helyzetfelismerése alapján akkreditált cégünk TÁMOP program által biztosított támogatás segítségével minden megrendelői igényt teljes mértékben tudott teljesíteni a résztvevők legnagyobb megelégedésére.
A folyamat sikeres zárásának a legjobb bizonyítéka pedig az lett, hogy a vezetői működést megítélő munkatársi felmérés alapján – melyet a vállalatcsoport világszerte kétévenként megtart – a vezetők és a vezetői működés megítélése szignifikánsan javult nem kis elismerést kivívva ezzel az anyacég részéről.